Ezért más a felnőttek képzése

Ezért más a felnőttek képzése

A felnőttoktatás kérdésköre egyre fontosabb napjainkban, mivel az Európa Tanács állásfoglalásában célként azt tűzte ki, hogy 2030-ra minden évben az összes felnőtt 60 %-a vegyen részt valamilyen képzésben.

A felnőttek képzésére más elvek vonatkoznak, mint a gyerekek oktatására, mivel különbség van az előzetes felkészültségben és a hozzáállásban. A felnőttek számára rendelkezésre áll egy előzetes tudásanyag, tapasztalati ismeretek, amire építve további, folyamatos fejlődésre vágynak. A tanulás iránti motivációjuk adott és belülről fakad, és képesek önszerveződésre a tanulás legjobb módszerét illetően. Ezek miatt egy tanár helyett inkább megfelelőbb egy mentor, szakértő, coach vagy tréning facilitátor szerepkör, aki a képzést levezeti a felnőttek számára.

Ugyanakkor nehézségek is adódnak a felnőttoktatás terén, mivel a dolgozó emberek számára sokszor nem egyszerű teljesen a tanulásra koncentrálni, más prioritásaik is lévén. Ha pedig nem egyértelmű számukra, hogy mi a pontos célja, eredménye az adott tréningnek a számukra, akkor nem fognak teljes szívvel részt venni.

Share