Úgy tűnik, hogy az évekig rendkívül népszerű OKJ-s tanfolyamoknak leáldozott, és helyüket a felnőttképzések töltik majd be. Az új szisztéma alapján alapszakmát ezentúl már csak a szakképzési centrumokban lehet szerezni.
A Világgazdaság arról számol be, hogy az érdeklődők az OKJ képzések utáni új rendszerben összesen 73 részszakma és mintegy 500 szakképesítés közül válogathatnak majd. A változásokat Zsuffa Ákos, a Felnőttképzők Szövetségének (FVSZ) elnöke részletezi, aki felnőttoktatási szakemberként rámutatott az iparági tapasztalatokra, miszerint az átalakítások ellenére is népszerűek maradtak a felnőttképzők, és az általuk kínált képesítések is.
Tehát a piaci szereplők kezdeti aggodalmai végül megszűntek, hiszen közelmúltban átalakított struktúrában is népszerűek maradnak a kurzusaik, vagyis továbbra is sikeresen működik a rendszer. A szakma továbbá kíváncsian várja, hogyan alakul majd a vizsgáztatás rendszere is az új feltételek szerint. Ugyanis a következő lesz az első olyan év, amikor már csak a részszakmák és a programkövetelményes képesítések közül lehet választani, ami azt eredményezi, hogy a vizsgáztatás formája is átalakul.