A magyar városfejlesztés történetében 2010 környékén jelentős szemléletváltás kezdődött, amely máig kihat a szakma működésére. Bajnai László, a Városfejlesztés Zrt. akkori vezérigazgatója egy interjúban osztotta meg gondolatait arról, hogy miként kellene újragondolni a hazai urbanisztikai gyakorlatot.
A hagyományos városfejlesztési modell sokszor túlzottan merev, projektcentrikus megközelítést alkalmazott, amelyben az egyes beruházások elszigetelten valósultak meg, kevés tekintettel a város működésének egészére. Ez gyakran vezetett olyan helyzetekhez, ahol az infrastruktúra-fejlesztések nem illeszkedtek organikusan a városi szövetbe, és a városlakók valós igényei háttérbe szorultak a látványos projektekkel szemben.
Az új szemléletmód középpontjában az áll, hogy a városokat élő szervezetként kell kezelni, amelyek folyamatosan változnak és alkalmazkodnak. Ez a megközelítés különösen akkor vált sürgetővé, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a klasszikus fejlesztési módszerek nem tudnak megfelelően reagálni a modern nagyvárosi kihívásokra. A forgalmi dugók, a zöldterületek hiánya, a leromlott városrészek rehabilitációja mind olyan problémák, amelyek komplex, átgondolt válaszokat igényelnek.
A operatív városfejlesztés lényege, hogy a tervezés és a megvalósítás között sokkal rövidebb az idő, és a folyamatok rugalmasabban tudnak reagálni a változó körülményekre. Míg a hagyományos tervezés évtizedekre előre próbált mindent meghatározni, addig az operatív szemlélet lehetővé teszi a folyamatos finomhangolást és a gyors beavatkozást ott, ahol szükséges.
A szakmai interjú rávilágított arra is, hogy a városfejlesztés nem csupán építészeti vagy mérnöki kérdés. A társadalmi, gazdasági és környezeti szempontok egyensúlyának megteremtése ugyanolyan fontos, mint a műszaki kivitelezés. A lakosság bevonása a döntéshozatalba, a helyi közösségek véleményének figyelembevétele nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy város valóban élhető legyen.
A 2010-es évek elején megfogalmazott gondolatok sok tekintetben előremutatóak voltak. Az azóta eltelt időszak bebizonyította, hogy a városok fejlesztése során valóban szükség van arra a holisztikus megközelítésre, amelyet akkor még újdonságként kezeltek. A klímaváltozás, a fenntarthatóság és a városi életminőség javítása ma már természetes részét képezik a tervezési folyamatoknak.
A szakmai párbeszéd azóta is tart, és az urbanisztikai gondolkodás folyamatosan fejlődik. A hazai városok előtt álló feladatok – legyenek azok közlekedési, lakhatási vagy környezetvédelmi jellegűek – megkövetelik, hogy a fejlesztési stratégiák rugalmasak és átgondoltak legyenek. Az operatív megközelítés éppen ezt a flexibilitást biztosítja, amely nélkül a modern városok nem tudnák kezelni a rájuk nehezedő nyomást.
