A költészet világában a témák és motívumok olyan szerepet töltenek be, mint egy épület alapjai. Minden vers, minden költői alkotás valamilyen központi gondolat köré szerveződik, s ezek az ismétlődő elemek teremtik meg azt a szellemi szálat, amely összefűzi egy alkotó különböző műveit. A magyar líra történetében számtalan példa mutatja, hogy a költők milyen témákhoz, milyen jelképekhez vonzódnak újra és újra.
Az önmegértés, az identitás kérdése az egyik legalapvetőbb motívum a költészetben. Bajnai Nóra Katalin Ön-zene című kötetében például kulcsfontosságú az én, az egyén mérlegre tétele és értékelése. A költő saját életét, gondolat- és érzelemvilágát szabadon kezelt formavilág segítségével gyúrja verssé. Ez a fajta önreflexió nem újkeletű jelenség, már Arany János vagy Kosztolányi Dezső verseiben is meghatározó szerepet játszott.
A múlandóság és az elmúlás témája szintén visszatérő elem a lírai alkotásokban. A Félvégtelen című verseskötetben éppen ezt a paradoxont ragadja meg a költő: apró események bukfenceznek, megállnak egy pillanatra, mégsem a végesség érzése hatja át a sorokat, hanem egy érzékletesen megidézett remény. Tandori Dezső ajánlásában is ezt emeli ki, amikor Zenón filozófiájára hivatkozva azt hangsúlyozza, hogy örökké marad valami még-meg-nem-tett út.
Az időbeliség és az emlékezet különösen izgalmas szerepet kap a költészetben. A múlt felidézése, a jelen megragadása és a jövő felé tekintés olyan költői témák és motívumok, amelyek generációkon átívelnek. Az emlékezés aktusa egyben identitásteremtő is: a költő a saját élettörténetét formálja meg, miközben univerzális emberi tapasztalatokról beszél.
A szerelem mint ősi lírai téma mindig is központi helyet foglalt el a költészetben. Nem csupán a romantikus szerelem, hanem az emberi kapcsolatok széles skálája jelenik meg a versekben: a barátság, a családi kötelékek, a magány és a vágyakozás egyaránt. Ezek a motívumok olyan érzelmi mélységet adnak a költészetnek, amelyek képesek áthidalni a kultúrák és korok közötti távolságot.
A természet képei és a természettel való kapcsolat szintén alapvető költői eszköztár részét képezik. Az évszakok változása, a táj, az elemek mind-mind szimbólummá válhatnak a versekben. A természeti motívumok gyakran tükrözik a belső érzelmi állapotokat is, metaforaként működnek az emberi lélek különböző dimenzióihoz.
A társadalmi és történelmi témák feldolgozása sem hiányozhat a költői palettáról. A Szintézisben című antológiában például olyan ünnepi, jubileumi témák kaptak helyet, mint az államalapítás vagy az 1956-os forradalom. Ezek a kollektív emlékezet részét képező események különleges kihívást jelentenek a költő számára, aki egyéni hangon szólal meg közösségi témákról.
A karakterisztikus versbeszéd kialakítása minden költő egyedi útja. Bajnai Nóra Katalin kötetében nincs kimódoltság vagy kiszámíthatóság, látásmódja és észjárása magától értetődően költői. Ez a természetesség az, ami egy költőt igazán megkülönböztet: amikor a formák nem erőltetettek, hanem organikusan következnek a mondanivalóból.
A költői motívumok ismétlődése és variálása az életmű egységét is megteremti. Ugyanazok a témák más-más kontextusban, különböző érettségi fokon jelennek meg újra, gazdagítva és mélyítve a költő világát. Ez a folyamatos visszatérés és megújulás teszi izgalmassá egy alkotói pálya követését, amikor láthatóvá válik, hogyan érleli a költő saját motívumait.
