Marie Aubert Ha történne valami című könyvében különböző emberi sorosoknak lehetünk szemtanúi. Olyan emberek életébe kapunk betekintést, akik nagy változás előtt állnak, azért, mert változtatni szeretnének. Vagy éppen változtatni kényszerülnek. Egy túlhajszolt apa megüti a lányát, és arra kéri, ne beszéljen róla senkinek. Egy tizenhat éves lány besurran valakinek a házába. Egy fiatal nő testén zúzódások vannak, és nem tudja eldönteni, hogy ez jó-e neki, vagy sem. Egy férfi a feleségével Dél-Amerikába utazik, hogy örökbe fogadjon egy kisfiút, de legszívesebben az árvaházban lakó egyik kislányt vinné haza, aki azonban túl idős az adoptáláshoz.
Számos olyan történetet ismerhetünk meg, amelyek kívülről nézve nehéznek és már-már megoldhatatlan problémával telítettnek tűnnek, azonban olvasás közben rá kell jönnünk, hogy végeredményben mindenkinek meg kell küzdenie a saját terheivel, és egy idő után ugyanoda jutunk, erősnek kell lenni és változtatni.
Emellett azt is megtudhatjuk, hogy hogyan érdemes bizonyos dilemmák esetén egyáltalán belekezdeni a gondolkodásba.