Nem egyszerű fejfájás

A fejfájás időnként majdnem mindannyiunkat kínoz, különösen, ha időjárási front van, hőség, vagy szervezetünk kiszáradt. Van azonban a fejfájásnak egy fokozott esete, amit migrénnek neveznek: ez rohamokban jelentkező lüktető fejfájás, mely rosszabbodik erős hang, fény és mozgás hatására. Akár napokig is eltarthat, még émelygés és hányás is kísérheti, tehát nagyon igénybe veszi a beteget, és ellehetetleníti a normális életvitelt.

Migrén esetén a kiváltó okokat kell elsősorban elkerülni: a rendszeres alvási rutint betartani, kerülni az idegrendszert megerőltető elektronikai eszközök használatát, hanghatások és minták hatását, valamint bizonyos ételeket (érett, penészes sajtok, a diófélék, a citrusfélék, a szóját tartalmazó ételek, illetve az ecet.)

Migrén ellen létezik egy természetes szer, amit még nem elég széles körben használnak: ez pedig a kenderből kivont CBD olaj. Hatóanyaga a növényi kannabinoid, mely a migrén kezelését több különböző módon valósítja meg. A szer különféle hatásai együtt működnek az idegrendszer megnyugtatása, a gyulladásos folyamatok stabilizálása és a fájdalom átvitelének szabályozása révén.

Share