A mindennapi stressz az egyik legsúlyosabb egészségkárosító tényezők közé tartozik, amit ráadásul elég nehéz elkerülni, hiszen az élet szinte minden területén jelen van.
A stresszkezelés egyik hatékony módszere az autogén tréning, amely J.H. Schultz nevéhez kötődik. A technika egyszerűen elsajátítható. Dr Bajnai Nóra relaxáció pszichológus segítségével megtanulhatjuk az alapokat, amit azután otthon is tudunk gyakorolni, ha stresszesek vagyunk. A technika a szervezet öngyógyító folyamatait erősíti,
Lényege, hogy a rendszeresen végzett gyakorlatokkal önmagunkra irányítjuk a figyelmünket, és pszichés illetve testi-lelki ellazultságot hozunk létre. Ebben az állapotban szinte olyan, mintha aludnánk, és közben elménk befolyásolni tudja testünk ön-regulációs rendszerét, így a stresszoldó hatás mellett, a keringést, szívritmust és légzést is kontrollálja az izomtónus szabályozásán, áthangolásán keresztül.